Témánk a 2017-es The Babysitter című horrorkomédia, ami elborult trailerével hívta fel magára a figyelmemet, na meg persze Samara Weaving főszereplésével, majd még elborultabb cselekményével biztosított helyet magának egy kritikára. Engem megvett kilóra, és nem vagyok egy pihe, mondom miért.
A film alapfelállása, hogy a lúzer és mindentől rettegő Cole (Judah Lewis) szülei elmennek otthonról, fiukat a mindenki által kedvelt babysitter, Bee (Samra Weaving) felügyelete alatt hagyva. Cole lúzerségének bemutatása után természetesen kiderül (teljesen együttérezve vele), hogy fülig bele van esve a 10/10 Beebe. Kettejük atom cuki kapcsolatának bemutatása után pedig berobban a film horror és komédia része is, de még mennyire hogy berobban.
Cole vélt elalvása után az unalomig ismert üvegezés közben még mielőtt a szemeim forgatását be tudtam volna fejezni arra eszméltem, hogy Bee és négy barátja a kocka újsrác koponyáját lékelték két oldalról, hogy a kiloccsanó vért egy sátánista szertartáshoz felhasználhassák. Itt már fülig ért a szám az explicit erőszak és a gore elemek láttán, majd az egész eseménysort megleső Cole lebukása utáni hajsza meghozta nálam a tetőzést.
A karakterek dumái elképesztően ültek, a szereplők kimúlása kreatív és szellemes volt, felváltva röhögtem hangosan és mantráztam, hogy aztakurva. A rendőrök kiérkezését, ahogy megtörték a klisét, imádtam, emellett azonban bőszen beleálltak a klisék kifigurázásába is. Ilyen volt a székhez kötözött bicskás jelenet, a szükségtelenül félmeztelenkedő karakter, vagy éppen a Cole levadászásán ügyködő csapat összetétele. Tovább kikacsintgatásokban sem szűkölködtünk a Reszkessetek betörők irányába a folyosón hagyott játékokkal, a tűzijátékkal és a pókokkal.
Visszatérve a színészekre. Az látszódott, hogy a színészek nagyon élvezhették a forgatást, mindenkit jó volt nézni a szerepében. Judah Lewis és Samara Weaving abszolút hitelesen hozták karaktereiket, a kémia is megvolt közöttük. A fő humorforrás számomra azonban két helyről érkezett. John (Andrew Bachelor) karakterének dumáitól és reakcióitól, mimikájától sírtam a röhögéstől, na de volt valaki, aki még őt is tudta überelni... Robbie Amell karaktere, Max. Minden kijelzőn töltött percét zabáltam az embernek. Játéka, elborult humora és kiszámíthatatlan viselkedése koronázta meg nálam a filmet. A Cole és közte lezajló jelenet, ahol ahelyett, hogy megölné kiküldi a srác ellen egy lelkifröccsel, hogy álljon ki magáért, aztán mikor Cole végzett ezzel folytatja öldöklését.
Csak egy sort Cole szüleiről is. Leslie Bibb és Ken Marino nem volt sokat jelen, de abban a pár jelentükben imádtam őket, a hanyagul takaró alatt a férjét rejszoló, közben máshová figyelő nő jelenetek bármilyen mennyiségben jöhetnek.
A film hangulata tehát parádés volt, a zenei betétei, aláfestései jók voltak, de itt azért lehetett volna még többet is kihozni. Emellett lehetett volna még kreatívabb lezárást adni a sztorinak (ahogy Cole elszaladt majd a házukba hajtott azt azért imádtam), több és betegebb humorral dolgozni, illetve a film vége felé a gore elemek is eltünedeztek, de más rosszat igazából nem tudok mondani erre az alkotásra. Mostantól biztosan követni fogom a rendező McG munkásságát.
Értékeljünk!
Mindenkinek ajánlom, aki egy laza filmre vágyik, nem akar gondolkodni, de az igénytelenség mocsarába sem süllyedni. Zenéi, bizarr jelenetei és eltúlzott hentelései és zúzásai borzasztóan szórakoztató horrorkomédiává teszik. Aki bírja a vérben ázó jeleneteket, a kifigurázó és elborult humort, az imádni fogja ezt a filmet... aki nem az kibaszott gyorsan szeresse meg különben lemarad emiatt egy másfél órás agyeldobásról! Kategóriájában nálam ez egy 8/10!
Ui. Amennyiben valaki be tudná zárni egy dobozba Samara Weaving sikoltását, tekintélyes összeg ellenében felvásárolnám. Elképesztően durván jól játssza el az ilyen jeleneteket! :D
Ui. II. Ha bejött a film akkor szeptember 10-re megvan az esti programod.
